Ugrás a fő tartalomra

Minket

nem nagyon kellett győzködni körablak ügyben. Nyugodtan mondhatom azt is, nagyon nem kellett győzködni. Az építésznek elég volt egyszer bátortalanul felvetnie, hogy arra gondolt, esetleg, mit szólunk hozzá, mert szerinte jól nézne ki, mi pedig azonnal ráugrottunk a témára. Naná, hogyne, legyen. nagyon is, körablak kell, veszünk egy körablakot.
Természetesen bontottat kerestem, ha már körablak, legyen különleges. És mindnyájunk nagy meglepetésére rögtön az első keresés eredményes volt, megtaláltam az igazit, ami épp jó lesz Másodszülöttem szobájába. Egy bibi volt csupán, a szállítás. És a méret. Meg hogy üveg van benne. Ha kisebb lenne és / vagy nem lenne benne üveg, a szállítás is egyszerűbb lenne. Hiába magyaráztam kedvesen a futárcégek alkalmazottainak, hogy az ablakoknak elég jellemző tulajdonságuk, hogy üvegezettek, ettől nem kezdtek rugalmasabban, a megoldásra törekvően gondolkodni. Az első üzenetet január 8-án írtam az eladónak, akkor meg is egyeztünk, majd két hónapon át a szállítást szerveztük. Végül ő szerzett egy utánfutót, mi pedig kifizettük neki a benzinköltséget. 
És múlt héten megérkezett! A Körablak. Íme:


Nem látszik akkorának, de 170 cm az átmérője. Lemértük.

Reggeli fényben, kutyával

Reggeli fényben, kutya nélkül

Megjegyzések

  1. Egyezik az ízlésünk. Nekünk körablak lett a fürdőszobában, apró kövekkel kirakva,(nagyobbnak látszik tőle a tér) gyönyörű!Újonnan vettünk egyet a folyosóra is, talán nyáron beépítésre kerül.
    Amikor terveztettük a házinkat, azt mondta az építész: "minek akartok körablakot?"Az nem divat!!
    Mi meg nem divatolni akarunk, csak tetszik, punktum.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi is azon gondolkodunk, hogy veszünk még egyet. egy kis picit.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba). De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen. Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam: A  post it et persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről. Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Na de

egy  ilyen csapból  mibe fog folyni a víz? Egy ilyen zöld-arany csodához nem lehet odarakni egy sima fehér porcelánt. Én legalábbis nem vetemednék ilyesmire. Van nálunk egy varázsige. "Csak nyitott elmével és befogadó lélekkel  állj hozzá." Ha egy újabb lakberendezési ötletemet szeretném bemutatni a Páromnak, mindig így kezdem. Hidd el, tetszeni fog, csak elég nyitott elmével és befogadó lélekkel kell hozzáállni. Az esetek 90%-ban működik. (A fennmaradó 8 - 9%-ra érvként ott van az, ami a korábbiakban már bizonyított, az "emlékszel, először azt is hogy lerondáztad, aztán kiderült, hogy tök jó". És van 1 - 2%, amikor semmi nem segít. Ilyenkor gyakorlom az elengedést, hagyom az egészet, és nem búsulok, mert tudom, hogy úgyis kitalálok valami mást.) A mosdó keresésének is így kezdtem neki, nyitott elmével és befogadó lélekkel. Minden megoldás érdekelt. A fehér porcelánon kívül. Na és az üvegmosdón. Az már megvolt, pipa, azért ugyanabba a folyóba csak nem lépné

Na, mi van a plafonon?

Tégla! Erről nem volt szó, ezt nekünk senki nem mondta, pedig ez tégla. Tégla betonban. Hívtuk is az építészt, de hirtelen, hogy helyzet van. Biztatott, hogy folytassuk a feltárást, előbb-utóbb csak találunk mást is a téglán és a betonon kívül. Ha a vakolatot verjük le, széltében terjeszkedünk, és sikerül elég nagy területen leverni, akkor találhatunk egy gerendát. Ha nagy területen nem látunk gerendára utaló jeleket, akkor próbáljunk a dolog mélyére  ásni  vésni, a téglás betonban egy vashálót kellene fellelni. Ez bizony tégla És megvaaaan! Akárhogy is nézem, itt egy gerenda! Újabb telefon az építésznek, eldicsekedtünk a gerendánkkal, ő is velünk örült egy kicsit, aztán szólt, hogy keresni kéne egy másik gerendát is, és lemérni, milyen távol vannak egymástól. És ha már úgyis méricskélünk, mérjük meg azt is, milyen szélesek a gerendák. Rajtunk ne múljon. Feltártunk 2 darab, 15 cm széles vasbeton gerendát egymástól 75 centiméterre. Az a kunkori a képe