Ugrás a fő tartalomra

A kotta

már kezd egy salátához hasonlítani. Kicsit gyűrött, kicsit rongyos, kicsit szakadt, sokat használt. Itthon gyakorolni belőle éppen jó, de ünnepségen, közönség előtt kirakni a zongorára már nem az igazi.


Semmi gond, azt a lapot, amire épp szükség van, kitépem, már úgyis lóg félig lefénymásolom. Már csak azt kellene kitalálni, hogy a fénymásolt lappal mi legyen. 
Kellene egy mappa ennek a gyereknek, amiben el is tudja vinni a kottáját (ha csak úgy simán berakja a táskájába, vagy ami még rosszabb, az enyémbe, menthetetlenül összegyűrődik), és a zongorára is ki tudja rakni. Egy egyszerű, vékony kis mappa.
Szétnéztem persze a nagyboltban, a kisboltokban, de az igazit nem találtam. Ezek szerint csinálok én egy mappát.

Vettem két rajztáblát.


Kifúrtam mind a kettőt. Az egyik hosszú oldalára csak egy lyukat, középre, a másik hosszú oldalát 3 centinként végig.

Előkerestem a kottás csomagolópapírt. Még tavaly vettem a svéd bútorosnál, persze ajándékot csomagoltunk bele, de szerencsére még sok maradt.  Vágtam belőle egy akkora darabot, ami 3-3 centivel nagyobb, mint a rajztábla.


Most a rajztáblát csomagoltam bele. Egyelőre csak az egyik oldalát. A hátát, ami majd a mappa külseje lesz. A sarkoknál meg is ragasztottam a papírt.


Nagy ügyeskedve kivágtam a kapcsoknál (vagy hogy hívják azt a kis izét, ami a rajzlapot rögzíti?).


Aztán elővettem az átlátszó öntapadós füzetborítót, amivel sem füzetet, sem tankönyvet nem borítok, de azon kívül nagyon sok mindenre használom.


Például ragasztó helyett. A kottás papírból levágtam egy akkora darabot, mint a rajztáblán üresen maradt hely + 0,5 centi minden oldalon. Az öntapadós fóliából levágtam egy akkora darabot, mint a rajztáblán üresen maradt hely + 1 cm minden oldalon.
A fóliáról leszedtem a hátoldalát, és ragasztós oldallal felfelé magam elé raktam. Erre, igyekezve, hogy középre kerüljön, a mintás oldalával lefelé ráraktam a csomagolópapírt. Nem szoktam mesterkedni, hogy középről vagy szélről kezdem, nem szoktam simítgatni, csak ráteszem, és csodálatos módon gyűrődés és légbuborékok nélkül összesimul a két réteg.
Majd átfordítottam a rajztáblára, és szintén minden mesterkedés nélkül hagytam, hogy a ragasztós fólia kilógó szélei hozzátapadjanak a papírhoz.


Megint kivágtam a kapcsok helyét. És az egészet megismételtem a másik rajztáblával is.


A becsomagolt rajztáblákat a fény felé tartottam, így átlátszott a táblán a furatok helye, egy zsákvarró tűvel ott átszurkáltam a papírt. A felhalmozott készletek közül kiválasztottam egy fehér szaténszalagot, és összefűztem vele a két rajztáblát.



A másik oldalon átfűztem a lyukon egy szalagot, a végén egy görccsel rögzítettem, és kész is.


 
Mióta elkészült, annak örülök, hogy nem dekupázzsal ragasztottam a papírt, mint ahogy eredetileg terveztem, sőt, a papírt nem is ragasztottam a rajztáblához, így bármikor leszedhető, és egy új "csomagolással" mindig az alkalomhoz igazítható.
Mióta elkészült, a kisasszony annak örül, hogy neki van a legszebb kottatartója a világon :-)


Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba). De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen. Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam: A  post it et persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről. Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Na de

egy  ilyen csapból  mibe fog folyni a víz? Egy ilyen zöld-arany csodához nem lehet odarakni egy sima fehér porcelánt. Én legalábbis nem vetemednék ilyesmire. Van nálunk egy varázsige. "Csak nyitott elmével és befogadó lélekkel  állj hozzá." Ha egy újabb lakberendezési ötletemet szeretném bemutatni a Páromnak, mindig így kezdem. Hidd el, tetszeni fog, csak elég nyitott elmével és befogadó lélekkel kell hozzáállni. Az esetek 90%-ban működik. (A fennmaradó 8 - 9%-ra érvként ott van az, ami a korábbiakban már bizonyított, az "emlékszel, először azt is hogy lerondáztad, aztán kiderült, hogy tök jó". És van 1 - 2%, amikor semmi nem segít. Ilyenkor gyakorlom az elengedést, hagyom az egészet, és nem búsulok, mert tudom, hogy úgyis kitalálok valami mást.) A mosdó keresésének is így kezdtem neki, nyitott elmével és befogadó lélekkel. Minden megoldás érdekelt. A fehér porcelánon kívül. Na és az üvegmosdón. Az már megvolt, pipa, azért ugyanabba a folyóba csak nem lépné

Na, mi van a plafonon?

Tégla! Erről nem volt szó, ezt nekünk senki nem mondta, pedig ez tégla. Tégla betonban. Hívtuk is az építészt, de hirtelen, hogy helyzet van. Biztatott, hogy folytassuk a feltárást, előbb-utóbb csak találunk mást is a téglán és a betonon kívül. Ha a vakolatot verjük le, széltében terjeszkedünk, és sikerül elég nagy területen leverni, akkor találhatunk egy gerendát. Ha nagy területen nem látunk gerendára utaló jeleket, akkor próbáljunk a dolog mélyére  ásni  vésni, a téglás betonban egy vashálót kellene fellelni. Ez bizony tégla És megvaaaan! Akárhogy is nézem, itt egy gerenda! Újabb telefon az építésznek, eldicsekedtünk a gerendánkkal, ő is velünk örült egy kicsit, aztán szólt, hogy keresni kéne egy másik gerendát is, és lemérni, milyen távol vannak egymástól. És ha már úgyis méricskélünk, mérjük meg azt is, milyen szélesek a gerendák. Rajtunk ne múljon. Feltártunk 2 darab, 15 cm széles vasbeton gerendát egymástól 75 centiméterre. Az a kunkori a képe